Kategória:
- Lakásbiztosítás
Kérdés:
Egy 2002-ben épült társasház harmadik emeletén lakunk. Ez a legfelső szint, felettünk már csak a padlás van.
Egyik éjjel a nappali mondhatni kellős közepén 2*7 db járólap fordított V alakban elvált az alatta lévő aljzattól.
Az eseményre nem ébredtünk fel, zárt ajtó mellett alszunk, azonban reggel majdnem elestünk, mert nem számítottunk rá.
Jónéhány hangosabb, "robbanásszerű" hangot is észleltünk azóta, feltételezem ahogy a fúga elengedi a lapokat, ahogy azok egyre jobban elválnak a ragasztótól, az okozhatja ezt.
Egy hidegburkoló szerint az építéskor hibásan lett leragasztva a járólap és az eltelt idő alatt, a dilatáció miatt történhetett a baj. Ő a problémát nem látta, ugyanúgy csak elmondásom alapján következtetett. Neki is igyekeztem minél részletesebben leírni a hibát.
A nevezett területet azóta is kerülgetjük, abban bízva, hogy a szakember, aki majd a javítást elvégzi, minél több lapot meg fog tudni menteni belőlük. Sajnos nem egy darabon látszanak a repedés nyomai, pedig mint említettem, akkurátusan kikerüljük az adott területet.
Egyelőre nem is nyúltunk hozzá, mi egyrészt nem tudnánk helyrehozni, másrészt nemrég javasolta egy ismerősünk a biztosítónak is jelezni az eseményt. Bevallom, eszembe se jutott, pedig rendszeresen, évente fizetjük a lakásbiztosítást 2003. óta.
Lehetséges erre az eseményre kártérítési igénnyel fordulni a biztosítónkhoz vagy felejtsem el, úgysem fognak még kijönni sem megvizsgálni azt?
A lakásbiztosítás és a társasház közös biztosítása másik cégnél van. Utóbbi tudtommal a közös használatú helyiségek, az épület falai, stb. ügyében illetékes.
Csak a sajátomhoz forduljak a kárigénnyel vagy a közösnek is jelezzem, hogy mi történt? Lévén a dilatáció az egész épületet érintő jelenség, lehetséges, hogy ők lesznek valójában az illetékesek.
A járólap más részeken rendben lévőnek látszik, de persze rejtett hibák előfordulhatnak.
Gyanakszom is néhány, a hibához közeli lap esetén. Azok még ugyan a helyükön vannak, de gyanúsan kongó hangot adnak ki, amint rájuk lépünk, így elképzelhető, hogy a hiba jóval nagyob területet fed le, mint az a 2*7 lap.
Ezúton kérem tanácsát, mit lehet, mi érdemes tennem.
Köszönettel, P. Zoltán
Válasz:
Tisztelt Kérdező!
Sajnos a kivitelezési hibákból valamint a természetes elhasználódásból keletkező károkra sem a lakásbiztosítás, sem pedig a társasház biztosítás fedezete nem terjed ki, ez nem biztosítási esemény.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
A biztosítási szakértő válaszol
Tegye fel biztosítással kapcsolatos kérdését! Amennyiben kérdésére nem találta meg oldalunkon a megfelelő választ, esetleg olyan speciális biztosítási esettel találkozik, amellyel nem tudja, kihez forduljon, keresse biztosítási szakértőnket online. Kérdését rövid időn belül megválaszoljuk.
Tájékoztatjuk, hogy a beküldött kérdések nyilvánosan jelennek meg oldalunkon, így javasoljuk, hogy ne adjon meg bizalmas adatokat a kérdés feltevése során.
Konkrét szerződéssel kapcsolatos kérdésben kérjük, vegye fel a kapcsolatot ügyfélszolgálatunkkal a weboldalunkon található chat felületen vagy a kapcsolat/üzenjen nekünk menüponton keresztül.
mutatva 2201 - 2220 / 2374Tisztelt Kérdező!
Esetleges
károkozás során az Astra biztosító már nem fizet Ön helyett a
károsultnak, ezért fogadja el az Astra
szerződésének közös megegyezéssel való megszüntetését 2015.
szeptember 30-ával és kössön új biztosítást 2015. október 1-jével. Az
ön által befizetett díjkülönbözetet a román felszámolónak kell majd
visszafizetnie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Problémáját csak az Astra biztosítóval tudja rendezni, kérnie kell
biztosításának újra érvénybe helyezését és az első díjfizetési
időszak végével kezdeményezze szerződésének közös megegyezéssel való
megszüntetését.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítás általános feltétele tartalmazza a kizárásokat:
Amennyiben a szerződés egészségi kockázatelbírálás nélkül jött
létre, akkor a biztosító kockázatviselése
nem terjed ki az alábbiakban felsorolt esetekkel okozati
összefüggésben álló eseményekre:
a) a biztosított olyan betegsége vagy kóros állapota, amely a
biztosító kockázatviselése
kezdetét megelőző három évben bizonyíthatóan fennállott, vagy
amelyet a kockázatviselést
megelőző három éven belül kórisméztek, vagy amely ez idő alatt
gyógykezelést,
orvosi ellenőrzést igényelt,
b) a biztosítottnak a biztosító kockázatviselését megelőzően
megállapított maradandó
egészségkárosodása.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A törvény szerint a következő díjfizetési időszak első napján kell a díjat befizetni, a türelmi idő a kockázatviselésre vonatkozik, annak nincs a díjra halasztó hatálya.
A biztosítási díjat tehát már az esedékesség napján rendezze.
Rendőrségi ellenőrzéskor a biztosítási ajánlat szolgál igazolásul addig, amíg a biztosító nem küldi ki az igazolást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen, kezdeményeznie kell szerződésének közös megegyezéssel való
megszüntetését!
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Leírása alapján biztosítója a törvényben foglaltak szerint járt
el, díjnemfizetéses törlést követően új szerződést csak az
eredeti biztosítójánál köthet és a díjat is ki kell fizetnie egy
összegben évfordulóig. A díjjal nem fedezett időszakra
fedezetlenségi díjat is fizetnie kellett, ami magasabb, mint a
biztosítási díj, így ez is jelentősen növelte kiadásait.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Cascóra a kárt kedvezőbb feltételekkel tudja rendezni, mint
kötelező felelősségbiztosításra. Az Ön szempontjából teljesen
mindegy, hogy mit fizet a károkozó biztosítója, ha cascóra
indított, akkor a casco feltételei szerint kell a kárát
biztosítójának rendeznie. Az, hogy a két biztosító miképpen
számol el egymással, az Ön szempontjából érdektelen, a károkozó
biztosítójának a cascóra kifizetett önrészt kell még majd
megtérítenie.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Leveleinkben minden esetben lehetőség van a leiratkozásra. Hírlevéllistánkról kérésének megfelelően töröltük e-mail címét.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Igen lehetséges az utazás napján biztosítást kötni, bankkártyás fizetéssel.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Villámcsapás okozta meghibásodásoknál javítás közben is
derülhetnek ki hibák, ezért valószerűtlen, hogy egyetlen szemléből a kár
tényleges mértékét megállapítsák. Kérheti és kérnie is kell a
pótszemlét mindaddig, amíg a helyreállítás teljeskörűen meg nem
történik. Javaslom, hogy mindenekelőtt a biztosítójával, vagy
annak megbízottjával vizsgáltassa be a meghibásodott
alkatrészeket. Vélhetően casco biztosításának feltételei nem kötik
külsérelmi nyomokhoz, illetve nem zárják ki annak hiánya miatt a
kár térítését, melynek értelmezése okozhatott bizonytalanságot
biztosítójánál, eredményezhette a két hét csúszást a jogalap
elbírálásánál.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Magyarországon a casco biztosítások általában nem tartalmaznak
bérautó, csereautó szolgáltatást. A magyarországi jogszabályok
szerint a biztosítóknak minden cascos kár esetén vizsgálnia kell,
hogy terheli-e felelősség idegen harmadik személyt a kár
bekövetkeztéért, ha igen azzal megtéríttetik a cascora kifizetett
kár összegét. Felelősségi károk esetén lehet cseregépjárművet
igényelni, ha az Ön esetében bebizonyosodik, hogy a vadkár miatt
bárkit is terhel felelősség, annak biztosítására, költségeire
igényelheti ezt a szolgáltatást.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosító nem határozhatja és nem is határozza meg, hogy hol
történjen a javítás. Vélhetően szervizbe adta sérült gépjárművét és
ott történt a kárfelvétel, amitől független bármikor kikérheti a
javító, illetve a biztosító kalkulációját.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Szállításnál, tárolásnál nincs önrész, a casco biztosítási
feltételekben meghatározott módon és limiteken belül történik a
térítés.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Amennyiben új üzembentartóként köti meg a biztosítást, úgy nem kell
igazolnia a segédmotoros kerékpár elmúlt időszakra vonatkozó
kötelező felelősségbiztosítását.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt&Kérdező!
Kötelező felelősségbiztosítások tekintetében öt év az elévülési idő,
köthet új biztosítást a nevére, a biztosítónak minden esetben
vizsgálnia kell az előzményeket a BM Kárnyilvántartási rendszerében.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt&Kérdező!
Kérheti kártérítési összegének felülbírálatát.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Szíveskedjen felkeresni ügyfélszolgálatunkat az alábbi telefonszámon, és kollégáink segítenek az új kalkuláció elkészítésében.
Weboldalunkon visszahívást is kérhet ügyfélszolgálatunktól.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Kötelező biztosítását legkésőbb 30 nappal annak lejárata előtt mondhatja fel, ha a felkínált díj nem megfelelő önnek. Ez esetben választhat új biztosítót weboldalunkon.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
Sajnos felújítás alatt a biztosítási fedezet szünetel és ilyen jellegű károkra nem nyújt fedezetet, csak a helyreállítás után.
Üdvözlettel a CLB.hu csapata,
Hívjon minket a 06-1-999-06-20 telefonszámon
A CLB Kft. válaszai kizárólag tájékoztatásul szolgálnak, azok biztosítási szaktanácsadásnak, a CLB Kft. biztosítási alkuszi állásfoglalásának, nem tekinthetők!
A CLB Kft. válaszai vonatkozásában minden jogi felelősséget kizár!
Tisztelt Kérdező!
A biztosítási szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári
Törvénykönyvről (Ptk.) szóló 2013. évi V. törvény és az egyéb
hatályos magyar jogszabályok rendelkezései az irányadók. Általában
ez a mondat, ha pontosan nem is így, de tartalmilag minden
terméktájékoztató és általános biztosítási feltételekben szerepel. A
türelmi időre vonatkozó előírásokat is, a szerződés megkötésének
időpontjában érvényben lévő PTK szabályai szerint kell, hogy kezelje
a biztosító, még ha nem is fejtette ki azt részletesen
feltételeiben. Leírása alapján a biztosító követelése jogszerű, 60
napig kockázatban volt, a díjat erre az időszakra fizetnie kell.